Sárkány Király vs Szörnyek Lordja

[DracoAnima7]

Sárkány Király vs Szörnyek Lordja

A nap már nyugovóra tért a messzi horizonton túl, vöröses fénye éppen befestette még a távoli felhőket. Draco magasan repült az égen ,szerette a a nap utolsó vérvörös sugarainak az érintését, fekete pikkejein megcsillantak az utolsó fényszikrák. Szárnyaival megkavarta a gomolygó fellegeket,mint hangtalan halál suhant a néma égbolton. Területe határain megpihen a hegyek csúcsain, kémleli a tájat. Vörös szemeiben hidegen tükröződik a messzeség.

Furcsa érzés kerítette hatalmába, soha nem érezte még ezt. Sok szörnyet elpusztított már, a gyűlölete irántuk mélyen belülről eredt, néha ha egy erősebb szörnyhős keresztezte az útját, olyankor érezte ezt. De ez most elemi erővel tört rá . Kitört belőle az üvöltés és olyan erővel emelkedett a magasba, hogy a hegycsúcsról a háznyi sziklák mint kavicsok repültek szerteszét a szárnyai álltal keltett szélrohamban.

Nem kellett sokat keresnie, a következő hegy mögül egy egész birodalmi rom került a szeme elé, egy hatalmas Szörny hős és a brutális serege. Az undormány hősön a legkiválóbb páncél csillogot, a sötét mágiájuk szimbólumai a vértezet minden részén baljóslóan fénylett és sejtelmes kék fénnyel pulzált. A szörnyek seregének eddig még nem látott létszáma még Dracot is meglepte.


Érezte ez a csata most sok mindent meg fog változtatni Archon birodalmában. Elvigyorodott , előtüntek hatalmas fogai, magához szólította sere egy kissebb részét, nem igazán azért hogy részt vegyenek a csatában, inkább csak hogy legyen tanú, aki hírül viszi, hogy jár aki aki bemerészkedik a területére, legyen az bármilyen szerzet.
A csata rövid volt és kegyetlen, Draco megidézte a legerősebb rémület varázslatot, rettegés költözött a szívébe mindenkinek aki a közelébe került. Magasból csapott le a romra, a legerősebb hősével a hátán, akinek a képességei messze felülmúlták az átlagot. A szörnyek a meglepetéstől és a rémülettől teljesen ledermedtek, majd fejvesztett menekülésbe kezdtek.

Dracot csak a Szörnyek Lordja érdekelte. Látta a szemében a dacot, ahogy a vakon hisz az védelmi mágiájában ,a csodálatos vértjében, és az óriási testi erejében. Mágia feszült mágiának, acél a pikkelyeknek, izmok a fogaknak és karmoknak. Draco nem volt kegyetlen, de szerette a csontok roppanását. Egy csapással feltépte a melvértet, és mélyen a bordák közzé mélyesztette a karmait, fogai között a fenevad torkával mélyen a szemébe nézett.Lángoló vörös szemeiben düh , és ahogy látta kihunyni a dacot a szörnyek lordja szemében amikor rájött hogy vége van,és átadni a helyét a rettegésnek , összezérta a fogait, és a karmait. Tompán puffant a Szörny hatalmas feje a földön, és Draco még egy ideig fogta a dobogó szívet a karmai közt, de már nem érezte hogy bármi is érdekelné itt tovább.

Emberei összeseperték az eldobált ékköveket és gyöngyoket. de Draco akkor már ujra a felhők között szállt. Szárnyaival örvényeket keltett az éjszakai ködben, mint hangtalan fekete halál suhant az éjszakai égbolton....