I. Fejezet
Lady Shilla történetünk hősnője egy csodás helyen a Varázserdő szélén látta meg a napvilágot elf hercegnőként, egyet tudott
a játékról, hogy némi stratégiai tudomány nem árthat hozzá, aztán zsupsz belevágott. Az Elfek imádják a természetet, harmóniában élnek vele. Lady Shilla is ilyen csuda lény. Szívesen kalandozott volna a fák és virágok között, ám a határszélen élő hercegnőknek
muszáj mielőbb gondoskodni a rá bízott népekről és vagyonról ezért ebben segítője a bölcs és okos varázsló mester Lord Elmír tanácsait követve igyekezett mihamarabb eligazodni.
Az első feladat az alkímiai tanulmányokhoz szükséges laboratórium megépítése, és az első tudomány amit tanulmányoznia kellett az építészet volt. Túl lassúnak érezte az egészet, és úgy gondolta nem fogja ezt bírni türelemmel. Aztán egyik feladat jött a másik után.
Rájött, hogy ha több épületet épít az alkímiának akkor az gyorsabban halad, de meg kell találnia a bonyolult egyensúlyt a termelő egységek és a lakosság lélekszámának fejlesztése és a tudományok, majd a harci és védelmi feladatok számára. Ez igazán nem könnyű feladat. Míg el nem jutott a városfejlesztés 5. szintjéig néha még unatkozott is. De aztán kinyíltak a városkapuk és kitárult a világ. Új anyagokat termelhetett. Aztán körbe kémelhette a szomszédságot. Bosszankodott is mert mire az összes kémkedéssel kapcsolatos feladatot megoldotta bizony jó idő eltelt. Azon sokat morgolódott, hogy nincsenek a közelében magasan fejlett szomszédok akiktől elleshetne néhány jó kis trükköt, vagy megkérdezhetne dolgokat.
Nagyon türelmetlen volt. Mikor végre akkora sereget gyűjtött, hogy egy kis kalandozásra már el merte engedni mestere, nagyon boldog lett. A környéken elég sok elhagyott várat talált ahol boldogan gyűjtögette össze a talált kincseket. Aztán kutatókat képzett és közvetlen környék felderítésével bízta meg őket. Hosszú ideig se aknát se bányát, se romot nem talált. Ezen bosszankodott is de a kalandok kárpótolták.
Ez így is ment egészen addig míg ki nem nevezték kapitánynak. Ettől fogva vége lett a vidám kalandorkodásnak mert a kapitányokra szigorú erkölcsi kódexek vonatkoznak és úgy érezte megint az unatkozós korszak fog következni.
Nos ez egyáltalán nem így lett. Először is a bölcs varázsló figyelmesebb kutatásokra ösztönözte. Megfigyelte, hogy honnan támadnak a szörnyek akiket hős védői rendre visszavernek és elküldte a kutatóit felderíteni arra a környékre. Naná, hogy ott voltak a
romok. Aztán mivel nem kalandorkodhatott, így városépítésbe fogott. Hát egy új város életre keltése nagyon macerás, hol egyik hol másik nyersanyag fogy ki, fejleszteni kell a kereskedőket, hogy legyen aki hordja viszi a két város között a nyersanyagokat, aztán megtámadják akkor sereget kell átküldeni a védelmükre. Aztán az átküldött sereget vissza kéne hozni, de nincs elég arany a városban akkor előbb aranyat kell szerezni. Aranyat tud az aknából szerezni, de már meg nincs elég kereskedő.
Aztán kapott egy csomó új feladatot talált egy aknát egy bányát ezek mind rengeteg tennivalóval halmozták el. Közben hol a kémeit, hol a felderítőit nyirták ki. Ráadásul folyamatosan kapja az újabb feladatokat a mestertől. Szóval kapitánynak lenni bizony nem kis felelősség. Néha néha elgyepál néhány szörnyet ha sikerül egy romra lelnie, ilyenkor némi plusz nyersanyagot is sikerül szerezni, de többnyire kemény munkával aprólékos fejlesztésekkel tölti az idejét hogy a városai ne szenvedjenek hiányt és néha nap ezt azt tudjon fejleszteni. Minden esetre visszasírja a régi szép időket és nem bánná ha a játék fejlesztői legalább az elhagyott városok fosztogatását megengedte volna a magasabb erkölcsi kódexek jegyében.
