Questeket (feladatok) a tanácsos adja, mely a képernyő alsó jobboldalt található sarokban. A questek nem kötelezőek. Azaz, ha valamelyik questet nem teljesíti, ez nem jeleni azt, hogy nem kapja meg a következő feladatot.
A képére kattintava megjelenik a Jelenlegi feladatokat tartalmazó ablak és a második menű fülben - Teljesített feladatok.

Miután teljesítette a feladatott, melyet a tanácsos adott, ismét be kell lépjen hozzá a Jutalomért. Ahhoz, hogy átvegye azt, nyomja meg a „Jutalom” gombot.
Ha a quest szövegében olyan cselekedetek teljesítéséről van szó, amiket már elvégzett korábban, újra végik kell azokat csinálnia, hogy a tanácsos végik követhesse az Ön igyekezeteit és Jutalmat adhason.

Egyes questekért járó jutalmat nem veheti át, ha a Fővárosa ostrom alatt van. Például, azok a jutalmak, amik nagy mennyiségű hadsereget adnak, vagy az épületek azonnali befejezését eredményezik.

"Ősiek Védelme" quest.#

Az Ősiek három óra múlva érkeznek meg Önhöz, miután a questben a Átveni a jutalmat gombot megnyomja.
A hadi szervereken az ősiek a segítség slotokban 14 napig, a bányász szervereken pedig 60 napig állnak.
Ha a játékos több mint 8 naig nem lépett be a játékba – az ősiek korábban mennek el.

Ha az az idő alatt, amíg az Ősiek a városába mennek bezárja a kaput, ők akkoris be tudnak jönni a városába.

Miután megérkeznek a birtokában 1 segítéség slotot foglalnak el.
Ha az összes segítség slot foglalt, az Ősiek nem tudnak a városba belépni, ezért amíg az Ősiek útban vannak szabadítson fel segítség slotot.

Ha már egy Ősi segítség áll Önnél, és másodikat hívott – még egy slotra lesz szüksége. Ezért szabadítson fel még egyet.

"Szörnyek ajándékba" quest.#

Kizárás: A szörnyek nem akarják megtámadni a Főromokat(7 szint).

"Akna\bánya elhelyezkedése" questek#

Az algoritmus a következő:
Ha van olyin birtok, mely kevesebb mint 30 nap maradt az életre,
- először a senki tulajdonában lévők jelenek meg, melyek a játékos bármelyik városához közel vannak
- ha ilyen nincs, akkor a senki tulajdonában lévő aknák a szerver bármelyik részén
- ha ilyen nincs, akkor a legkozelebbi elfoglaltak
- ha ilyen nincs, akkor elfoglaltak a szerver bármelyik részén
- ha ilyen nincs, akkor a jutalom nem jelenik meg azonnal, és a következő szöveg jelenik meg – próbálja átvenni a jutalmat késöbb.

Érmek#

Meghatározott questekért Ajándéként Érmeket vagy Veteránok háborúja, gazdag és erős klán, szörnyek mefsemmisítője, kereskedés, kémkedés veterenyja, aknák elfogalajója érdemrendjét kaphatja és hasonló.
Az ajándékokat a királyság térképén lehet, ha játékos birtokára irányítja az egeret, akinek van ajándéka.

Érmek listája az érdemekért:

Bronz Ezüst Arany
”Frakciós háború veteránja”
Érem
”Frakciós háború veteránja”
Érdemrend
„Szörnyek megsemmisítője” Érme

Érmék listája a questek-rekordja szerint:

Bronz Ezüst Arany
"Istenek védelme Veteránya" Érem
"Rabló-veterán" Érme
"Aknák elfoglalója veteránja" Érme
"Szállító veterán" Érme
"Romboló veterán" Érem
"Tavak elfoglalója veteránja" Érme
"Közös támadások veteránja" Érme
"Kémkedés veteránja" Érme
"Kereskedő veteránja" Érme
"Rabszolgák rabulejtése veteránja" Érme


”Első Háború a szörnyekkel” questek az első és a harmadik részig – mindegyik misszió részére Aratogl licenz-tekercset ad, amely mindenkinek megmutatja, hogy Ön fontos küldetésben vesz részt és hajlandó más kormányzókkal egyesülni, akiknek szintén van ilyen tekercsük, az adott misszió teljesítéséhez.


Az ismételt jutalmakkal kapcsolatos szabály a következő:
Ha a játékosnál már van jutalom hasonló időre vonatkozó bónusszal (%), akkor a következő jutalommal az idő meghosszabbítódik.
Ha a bónusz eltérő, akkor a jutalom hozzáadódik és nem hosszabbítódik meg.
Ez a szabály nem érvényes azokra a jutalmakra, amiket a mentor kap a tanítványa által teljesített questekért. Az eredmény összegzödik a más jutalmokkal.

PÉLDA, ha a % eltérőek:
jutalom - 50% május 6-ig
jutalom - 30% május 4-ig

PÉLDA, ha a % egyformák:
jutalom - 50% május 10-ig